MŰHELY

A Vandor Studio műhelyét számos szövőszék, varrógép professzionális vasaló és csévélő berendezések alkotják. A szövőeszközök készítése és felújítása idő közben Krisztina szenvedélyévé vált. Az alábbiakban megismerheti az eszközöket, hogy mire használjuk őket, illetve egy-egy történetet olvashat a stúdió szövőszékeiről akik elsősorban a szövetkísérletek és az egyedi megrendelések kivitelezésében vesznek részt.
flying shuttle weaving loom called Jacq with warping

Úgy gondolom, hogy a szövetek tervezéséhez komplex technológiai tudásra is szükség van, melynek elengedhetetlen feltétele a szövet készítésére alkalmas eszköz, ez esetben a nyüstös szövőszékek és szövőgépek működésének megértése is. Annak érdekében, hogy széles körű technológiai tudásra tegyek szert, már 2012-ben egyetemi éveim alatt szépen-lassan egy saját eszközparkot alakítottam ki régi nyüstös szövőszékek és kellékek felújításával és újak építésével. Ezekből rengeteget tanulva mára eljutottam odáig, hogy a szövés-előkészítés első lépéseitől kezdve a kész szövetig képes vagyok kivitelezni a saját munkáimat.

Óriás 19

a sikoltyús 4-6 nyüstös szövőszék

1951-ben készült a Palóc Háziipari Szövetkezet részére és teljes szövetszélessége 150cm. Emiatt elsősorban nagy méretű darabok, plédek, ágytakarók vagy méteráru készül ezen a szövőszéken. Igyén szerint 4-6 nyüsttel felszerelhető illetve jelenleg folyik a fejlesztése hogy egy 16 nyüstös-fejet kapjon 19 koronaként az állványzat tetejére. Kisipari gyártásra tervezett szerkezet, nagyon masszív és kényelmes vele dolgozni.

detail of a weaving loom called 19 at Vandor Studio

A számomra óriási mérföldkövet jelentő első szövőszékem 2012-ben egy kissé gigantikus darab lett. Mivel sosem láttam összerakva csak egy régebbi pixeles fotón, igazi kihívást jelentett a működésbe lendítése. Jártam az antikváriumokat, hogy szövős könyveket találjak és képezzem magam, hogy felnőjek a feladathoz, valamint az újdonsült szerkezetem nyújtotta lehetőségekhez. Persze volt, ami könnyen ment és volt, amit nem értettem. Azt hiszem nagyon lelkes voltam és néha egy heuréka kiáltással rohantam vissza a műhelybe, hogy kipróbáljam az újabb ötletet. Ma már szépen működik „19” amire nagyon büszke vagyok, és idő közben az is kiderült, hogy miért 19.

Történt ugyanis, hogy egy kirándulás alkalmával Hollókőn jártunk. Addigra már megtanultam használni és csak úgy suhant 19 vetélője, de nem tudtam mikor és hol készülhetett, hogy miért van ráfestve a 19-es szám. Beléptem többedmagammal a Hollókői tájház szövő szobájába és nagy meglepetéssel motyogtam magamnak – de hisz ez olyan, mint az én szövőszékem! Ugyan az a szerkezet csak keskenyebb és viseltesebb – hüledeztem – ugyan olyan betűtípussal van felfestve a 222-es szám a lengőborda jobb oldalára! Ez biztos jelent valamit! Körbe kérdeztem a tájházban és fény derült a rejtélyre. Ezek a számozott székek a Palóc Háziipari Szövetkezetnek készültek az alapítás évétől, 1951-től kezdve és körülbelül 222 készült el változó szélességgel.

Nagyon örülök, hogy ebből a szériából egy szék éppen hozzám került. Talán 19 az utolsó óriás, akinek sűrűn repül a vetélője, de még milyen jól!

clos-up picture of yarns on a weaving loom at Vandor Studio
Krisztina Vandor in her studio while weaving

Minyon

az összecsukható 4 nyüstös asztali szövőszék Minion jelenleg elsősorban a stúdióban tanulók oktatását szolgálja illetve workshopokon kerül használatba. Könnyen és gyorsan felvethető szövőszék mely ideális a szövés technológiájának megértéséhez és az alapok elsajátításához. 

A legkisebb összecsukható szövőszékemet 2013-ban az a vágy ihlette, hogy az óriás 19-hez könnyen és gyorsan tudjak mintaszöveteket készíteni, amivel kipróbálhatom a különböző szövetkötéseket és fonaltípusokat. Az elkészítést sok-sok tervezgetéssel és fejtöréssel töltött óra előzte meg, végül pedig néhány praktikus változtatás után összeállt az eszköz. Nagyon kedvelem, mert akár magammal is vihetem bárhová, és nem utolsó sorban rengeteget tanultam az elkészítésével.

folding weaving loom called Minion built by Krisztina Vandor

Jacq

a 8 nyüstös lyukkártyás szövőszék Jacq egy 8 nyüstös lyukkártyával vezérelt szövőszék mely az 1950-60-as években készülhetett. Automata szövethúzó szerkezetével kifejezetten kisipari gyártásra alkalmas, a műhelyben elsősorban díszpárnák és konyhai textilek készülnek rajta. Friss fejlesztésként egy második lánchenger is felszerelésre került ami bonyolult szövetszerkezetek készítését teszi lehetővé. 

Csörög a telefon. – Haló?Az egyik kedves mesterem szól bele. – Érdekel egy jacquard szövőszék?Egyszerre lefagyok. – Hát persze! …Mámoros a pillanat, ahogy néhány nappal később zötyögünk a vonaton szövőszék nézőbe. Jót beszélgetünk, gyorsan elszáll az idő és izgatottan lépdelek a cél felé. Kinyitjuk a fészert, és a szürke félhomály talán értéktelennek tűnő rejtett kincsei között úgy látszik tényleg egy szövőszék lapul. Bár gyanús, hogy nem jacquard, de attól még kalapál a szívem az izgalomtól, mert úgy tűnik ahogy óvatosan kúszok a deszkák között, elég sok fontos alkatrész megmaradt. Közben mesél a hölgy – még az 1970-es években vettem mert szerettem volna megtanulni szőni, aztán másképp alakult…Elkezdjük kibontani a hátsó ajtón át a kincseket. Igazi vadászat. Kezd tisztulni a kép. Mégsem jacquard szövőszék lesz ez, hanem egy nyolc vagy tizenkét nyüstös szerkezet. Nem semmi – örvendezek – talán még jobban örülök, mint előtte.Jacq lesz a neve – gondoltam magamban – majdnem Jacquard!

flying shuttle weaving loom with automatic cloth advance system called Jacq at Vandor Studio

Csévélő

az elektromos szupergyors változat Az elektromos csévélő szerepe a műhelyben elsősorban a repülő vetélőkbe illeszthető bobbinok készítésekor válik fontossá. Gyorsasága lehetővé teszi a fonalcséve ú.n. felépítését, melynek nagyon precízen de szemmérték alapján kell történnie hogy a fonal szépen és egyenletesen fejtődjön le szövés közben. 

Mindig előállok egy újabb ötlettel, ahogy most is.
– Apa, szeretnék egy csévélőt! Mit gondolsz, építünk egyet? Hoztam hozzá motort meg pedált, csak egy tengely kéne!Rámnéz, gondolkodik. Először olyan furcsán néz, azzal a szokásos mit akar már megint ez a lány tekintettel. Aztán eluralkodik rajta a kíváncsiság és eltűnik a garázsban. Mindig kitalál valamit, és most is nagyon tudja mi kéne – de vajon hol lehet az a valami? Követem ahogy keres, és egyszer csak előhúz a szekrényből egy furcsa tárgyat. Az egyik fele egy fúrótokmány meg valami henger hozzácsapva.– Ezt még nagyapád készítette hogy eszterga lesz belőle, vagy valami hasonló, de nem fejezte be. Nekünk most pont jó lesz!

yarn winder with a weaving bobbin and turquoise yarn
a blue hand dyed cotton yarn ball and a weaving pirn

Pafi

Pfaff 1183 típusú ipari gyorsvarró Az ipari gyorsvarró rendkívül fontos darabja a műhelynek. Speciális talpakkal felszerelve gyönyörű professzionális varratok készítésére alkalmas. Ahol egyenes varrat szükséges egy textilre az ezzel a géppel készül.
Vandor Krisztina is sewing with an industrial sewing machine

Piri

4 nyüstös asztali szövőszék Kényelmes négy nyüstös szövőszék mely asztalra is tehető de saját állványzatot is készítettünk hozzá. Ezáltal nagyon kényelmesen használható, könnyen felvethető kézi váltós szövőszék. Elsősorban a stúdióban tanulók oktatását szolgálja valamint néha 1-1 egyszerűbb mintaszövet is elkészül rajta. 

Piri szintén egy sufniból került a stúdióba ahogyan a korábbi történetekből már szinte evidensnek is tűnhet. Felszerelése bőven hagyott kívánni valót maga után és talán emiatt a tulajdonosa nem is szerette használni, mert szinte vadiújnak látszott. Szerkezete jó arányú és stabil felépítésű, talán a 80-as években készülhetett. Új nyüstökkel és bordákkal kiegészítve nagyon jó kis szövőszék lett belőle.  Pirosra festett fém alkatrészei miatt kapta a Piri nevet, no meg azért is mert anyukám ezt a nevet szánta nekem először. Végül Krisztina lettem, de gondoltam ha már így adódott lehetne helyettem a műhelyben egy Piri. 🙂